iPhone 6s Plus

Pár nap iPhone 6s plus nyomkodás után van egykis véleményem az új iPhone-ról.

iPhone 6s

Kezdem az elején: az iPhone rezerválás Apple id-vel bankkártya és egyébb igazolások nélkül remek ötlet volt (thx Apple) így mi külföldiek is tudtunk magunknak rezerválni új iPhone-t, amikor pedig kimentem érte nem az volt, hogy vagy lesz új iPhone-om vagy nem.

A rezerváláson kívül volt még egy biztosítékom, @bolyki berendelt egyet nekem hozzá. iPhone 6s plus 64 gb space gray lett a következő iPhone-om.

iPhone 6splus space gray

Eddig 4.7 inches 6-ost nyomogattam, igazábol már tavaly is plusot szerettem volna, de nem maradt megjelenéskor – itt is látszik, hogy jobb ha lehet foglalni. Persze nem bánom, így legalább volt lehetőségem kipróbálni ezt a méretet is és így idén mégtöbb az újdonság számomra.

Most 5.5 inchen első nap után azt mondtam ez az a méret ami kell nekem. Több óra nyomogatás után amikor kezembe vettem a régi iPhone-t nagyon könnyűnek éreztem, igaz 6s nehezebb meg plus de akkor is, iPhone 6 pehelykönnyű ehhez képest.

IMG_0402

Sok év után ismét vettem tokot hozzá. Leather case lett kicsit féltem a telefont, zsebeimbe nem tudom, hogy fér bele, lehet pár tapadós nacit lekell cserélni.A tok nagyon premium jó a fogása.

iPhone 6s nagyon gyors lett, persze ezt már megszokhattuk,de most szakít. A touch id-hez hozzáérintem az újjamat abban a pillanatban unlockol és már ott is vannak az app-ok, néha zavaró is ha lockolt képernyőröl szoktuk olvasni az értesítőket mivel nem marad idő reagálni őket.

Sorba jönnek a frissítések az appokhoz, néhány app már megkapta: Omnifocus, dropbox, mondanom sem kell, mennyire gyorsabban elérjük a kívánt opciót rengeteg új lehetőséget kaptunk a 3d touch-al, egy keresett képet – videot sokkal gyorsabban megtalálhatunk.
Force touch-ot már ismertem Apple Watch-nál, ott pl. a kedvenc használata “minden értesítés törlése”

IMG_0367

Live photos-t is próbálgattam, de a gif képek gyártásáért eddig sem voltam annyira oda, most így próbálgattam, lehet vele érdekes dolgokat készíteni de hogy fogom e használni azt nem tudom.

4k video na ez ami odabasz,mégnagyobb kedvet kaptam videók készítéséhez, mivel elérkeztünk arra a szintre, hogy rohadt jó minőségben tudunk kamerázni az iPhone-al, jó lépés volt ha már dokumentálunk akkor csináljuk rendesen. Ugyanitt- készíthetjük a terrás vinyókat is, mivel 4k video elég jól eszi a helyet.

Screenshot 2015-09-27 20.53.18

Fotókat is jobb minőségben készíthetünk, de ez csak apróság mivel eddig is gyönyörű képeket készítettünk.

Én megvagyok elégedve az új iPhone-al, a napokban még tolok róla kontentet,képeket és videókat youtubera.